Nem hagy nyugodni…

Egyáltalán nem gondolom, hogy itt el kell engedni, és ennyiben kell hagyni. Egyre kevésbé gondolom...

William Erner Eric Zémmour és Jakab Péter származásából kiindulva arra jut, hogy nem kell a baloldali választónak „posztfasiszta”, hanem sima fasiszta kell.
„Hogyan testesítheti meg a szélsőjobboldalt ma Franciaországban egy zsidó, jelen esetben Eric Zemmour? Hogyan lett a zsidóság összeegyeztethető az ehhez hasonló elképzelésekkel? A ritkán feltett kérdés egyszerű, a válasz nehezebb” – teszi fel a szerző a kérdést a Charlie Hebdo új cikkének bevezetésében, a „judeo-fasizmus” trendjének áttekintését igérve. A szerző szerint a jelenség alapja a zsidó, aki „képes figyelmen kívül hagyni önmagát”.
„Kelet-Európában Jakab Péter, a Jobbik, a magyar neonáci párt fiatal vezetője érdekes példa erre a tendenciára. Ez a politikai formáció 2021-ben posztfasisztának akarja eladni magát, mert közelednek a választások és Európa bizonytalan” – kezdi a szerző a Jakab Pétert érintő részt. William Erner szerint azonban a választók „nem rajongnak a posztfasizmusért, és simán csak fasiszták akarnak lenni”.
„Úgy tűnik, ez nem is jelent problémát Jakab Péternek, akinek a dédapja meghalt Auschwitzban. Mert zsidó volt. Nagyanyja áttért a kereszténységre. Mert zsidó volt. Jakab Péter zsidónak érzi magát? Hitler kétségkívül annak tartotta volna” – írja a szerző a Jobbik elnöke kapcsán.
„A »náci zsidók« kifejezést a néhai izraeli filozófusnak, Yeshayahou Leibowitznak köszönhetjük. Bonyolult lenne Jakabra és családjára használni, hisz Leibovitz a nacionalista izraeli telepeseket jelölte vele egy másik kontextusban” – véli William Erner.
A szerző Jakab Pétert – talán tájékozatlanságból – még mindig a szélsőjobboldalra sorolja, és a baloldali összefogás politikusát a nemrég hazánkba látogató Eric Zémmour és Benjamin Netanjahu oldalán említi. Ők – mint írja – „nem haboznak kifejezni együttérzésüket az olyan jobboldali vezetők iránt, mint például Indiában Modi, vagy Magyarországon Orbán. Ő is része ennek a furcsa zsidó bandának. akik a szélsőjobb hívei. Ehhez a listához hozzáadhatnánk még Marcel Yaron Goldhammer-t: ez a német-izraeli férfi jelölt volt egy berlini AFD-listán a nemrég zajló német választásokon”.
„Az a jelenség hogy egyes zsidók »jobbra fordulnak«, nem új keletű. Az Egyesült Államokban volt baloldali, sőt kommunista zsidók tértek át a neokonzervativizmusra. Olyanok, mint amilyen Saul Bellow, Norman Podhoretz, vagy akár Allan Bloom. Ez a tendencia különösen megfigyelhető volt a Reagan-években, amely azonban nem járt együtt az amerikai »zsidó szavazás« megváltozásával. Az Egyesült Államokban a felekezetek szavazatait közvélemény-kutató intézetek mérik, és az amerikai zsidók többsége továbbra is »liberális«, más szóval a baloldalra szavaz” – áll a cikkben.
A szerző végkövetkeztetése az, hogy ezek a „furcsa judeo-fasiszták” tulajdonképpen az általuk oly élesen bírált posztmodern jelenségkörébe tartoznak, miután „születési identitásuk kitörlődik politikai döntéseik mögül, ami azért van, mert ezek a döntéseik erősebbek, mint a kapott gyökerek”.
„Az az azonosság, amelyet magunknak adunk, azon identitás, amelyet magunknak teremtünk győzedelmeskedik a születésnél kapott identitás felett. Amikor egy zsidó meg tudja védeni például Pétain-t, az azt jelenti, hogy az akarat ereje győzedelmeskedett az identitás felett. Zemmour akaratán kívül végső soron pont olyan konstruktivista, mint az általa bírált »gender teoretikusok«” – zárja cikkét a Charlie Hebdo publicistája.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd